Anna közeledik a negyvenhez, egy óvodás kisfiú édesanyja és egy projektmenedzser látszólag boldog felesége.

Mások által irigylésre méltó élete és egzisztenciája van. Ez persze csak a felszín. Anna valójában tűr és elvisel. Elviseli azt, hogy nap mint nap csorbát szenvedjen a nőiessége és tűri, hogy férje megcsalja. Borzasztóan szenved, mégsem lép, csak építgeti azt a kapcsolatnak hitt valamit, ami valójában romokban hever.

Szeretője van?

Már a kapcsolatuk hajnalán ott voltak az árulkodó jelek: a késő estig való kimaradások „túlóráznom kell” címszó alatt, a közös autóban felejtett apró női tárgyak, egyre gyakoribb céges utazások, tréningek, de Erik minden kínos helyzetből frappánsan kimagyarázta magát. Anna pedig elhitt mindent, mert el akarta hinni. Könnyebb volt mindent a szőnyeg alá söpörni, hiszen számára sokkal nagyobb fájdalommal járt volna beismerni, hogy ő is megcsalt feleség lett. Egy idő után, bár Anna elmondása szerint nem tervezték különösebben, várandós lett. Ettől fogva Erik egyre nyíltabban csinálta a csábításait, aminek titkolásába addig annyi energiát fektetett. Ha lebukott valami olcsó hazugságon, már nem tiltakozott, hanem szépen elmesélte, hogy igen, épp szeretőt tart, azzal viszont okosan kereteket adott a dolognak, hogy „Drágám, ebben nincs puszta szexen kívül semmi több, és különben is a minden férfit hajt a vadászösztön, ennyi szabadság nekem is jár...”. Annát megbénította a felismerés, hogy most már hivatalosan is megcsalt feleség lett, de kapaszkodott abba a szalmaszálba, hogy akármi is történjen, férje mégis csak hozzá jár haza és nem utolsó sorban közös gyermeküket várja.

Azóta eltelt néhány év, de a helyzet mit sem változott. Erik éli a kis kényelmes és önző életét, Anna pedig rohamosan öregszik kívül és belül is. Gyarapodnak a ráncok, tekintete egyre élettelenebb.

Ha eltűröd a szeretőket, annak ára van

Amikor azt kérdeztem tőle, hogy felmerült-e lehetőségként a válás, a következőt válaszolta: „A korábbi munkámat gyerek mellett már nem tudom csinálni, nincs félretett pénzem, sem lakás, ahová tudnék költözni a kisfiammal. Hogyan is válhatnék el?”

Ez lenne hát egy önpuszító párkapcsolat ára?

Egy lakás és egy jól fizető állás? Ezekért cserébe képes egy nő feláldozni saját magát és a tartását? Miért megyünk a látszólag könnyebb ellenállás felé, amikor van más lehetőség is? Igen, a másik út rengeteg lemondással, küzdelemmel és fájdalommal jár, de egyben azzal az új eséllyel is, hogy önbizalmunkat visszanyerjük és megadjuk az esélyt annak, hogy egy őszinte, bizalmon alapuló, érett, egyenrangú kapcsolatot alakíthassunk ki egy arra alkalmas és érdemes, valódi társsal.