Miért toljuk a felelősséget a gyerekre?


Győri Szilvia     2013-08-23       0 hozzászólás Megosztás:     

István a harmincas évei közepén járó, sikeres üzletember, évek óta együtt él párjával, akivel egy 3 éves kisfiú boldog szülei. Azonban a szülői örömök nem járnak együtt a párkapcsolati elégedettséggel.

szeretőPusztító szégyen

Gyermekük születése óta eltávolodtak egymástól. Zsuzsa a terhességgel járó plusz kilóktól még nem tudott maximálisan megszabadulni, ami miatt szégyelli testét, ez pedig alapjaiban pusztítja az intimitást kettejük között.

A gyermek születése mindig próbára teszi  a párkapcsolatot

A gyermekneveléssel járó új szerepekhez is nehezen szoktak hozzá mindketten: rengeteg éjszakázás, kevesebb kettesben töltött idő, új feladatok, új kihívások, újfajta kompromisszumok.
Egy gyermek születése mindig próbára teszi a kapcsolatot, de ha az alapok erősek és működik a felek közti egyenes kommunikáció, sok megpróbáltatást elbír egy kapcsolat. Náluk azonban akkora változást hozott a gyermek születése, amit hosszú távon István már nem bírt el, ezért olyan kiskapukat keresett, amivel könnyebben viselte a küzdelmes mindennapokat.

A szerető probléma, megoldás, esetleg egyik sem?

Először ellátogatott egy-két prostituálthoz, mert bár szerette Zsuzsát, hiányzott számára a fizikai kontaktus, de hamar rájött, hogy nem puszta szexre van szüksége, hanem intimitásra, figyelemre, törődésre és tartalmas beszélgetésekre. Hamar talált is egy olyan nőt, akitől meg is kapta mindezt. Nem tervezett hosszú távra, amit nem is rejtett véka alá, ám gyorsan teltek a hetek, hónapok és nem tudott szabadulni azoktól az örömöktől, amit a szeretői viszony nyújtott számára. Nem csak az ágyban találtak egymásra, hanem emberként is, és ez még inkább megerősítette a kettejük közötti kötelékeket.

A szeretői viszonyt az egyik fél mindig kinövi

Azonban ahogy az lenni szokott, a szeretői viszonyt egy idő után az egyik fél kinövi, és már nem elégszik meg a lopott órákkal. Náluk is eljött az idő, amikor Sára már sokkal többre vágyott. Érett gondolkodású, intelligens nő volt, sosem kérte volna Istvánt arra, hogy hagyja el a családját, csak őszintén elmondta, hogy másra vágyik, szeretne teljes értékű, felvállalt kapcsolatot, amiben van valódi perspektíva. István, bár tudta, hogy előbb-utóbb el fog jönni ennek az ideje, mégis megbénította a gondolat, hogy magára marad abban a báziskapcsolatban, ami már hosszú hónapok óta csak látszólag működött. Mégsem tett semmit. Hagyta, hogy Sára épp oly hirtelen lépjen ki az életéből, ahogy jött.

A problémák hatékony megoldásában segíthet egy szexuálpszichológus

Ezen a ponton kérte a segítségemet, mert úgy érezte, hogy egyedül nem tud megbirkózni azzal a veszteségélménnyel, ami érte, és a lelkiismeretével sem tudott elszámolni. Döntéshelyzetben volt, annak ellenére, hogy Sára már döntött helyette, és nem tudta, hogy valóban mi lenne a helyes út.

A próbaválás is egy lehetőség a megoldás felé

Kérdeztem tőle, hogy felmerült-e lehetőségként a próbaválás vagy a különköltözés. A próbaválás nagyszerű lehetőség arra, hogy egy kiüresedett kapcsolat megmérettetésre kerüljön. A felek megállapodnak, hogy néhány hónapra szétköltöznek és megtapasztalják, hogyan működnek külön-külön, hiányoznak-e egymásnak, vagy új utat találnak maguknak. A könnyebbség abban rejlik, hogy megvan a lehetősége annak is, hogy visszaállítsanak mindent az eredetihez hasonló állapotba, tehát nem végleges kenyértörésre kerül sor, amit később megbánhatnak, ugyanakkor megkönnyítheti az egymásról való leválás folyamatát is.

Azt felelte, hogy ő pontosan tudja, hogy a Zsuzsával való kapcsolata már kihűlt, nem tudja úgy tisztelni nőként, mint a kapcsolatuk elején, épp ezért a lángolást sem lehet visszahozni a kapcsolatukba. DE ott van az a gyönyörű kisfiú, aki minderről mit sem tehet, nem hagyhatja, hogy apa nélkül nőjön fel.

szerető

Hogy nőhet fel apa nélkül egy gyerek?

Sokszor sajnos téves annak a megítélése, hogy mit jelent egy gyerek számára apa nélkül felnőni. Nem attól lesz jobb egy gyereknek, hogy látja és érzi a szülők mindennapos küzdelmeit, konfliktusait párként, hanem attól, ha hiteles anyja és hiteles apja van függetlenül attól, hogy egy háztartásban élnek vagy sem. A gyerek csak kicsi, de nem buta, ha őszintén elmondjuk neki, hogy „apa és anya szeretik egymást, csak már nem szerelmesek egymásba, ezért apa máshol fog lakni, de téged ugyanúgy szeretünk mindketten és sok időt fogunk veled tölteni ezután is, számíthatsz ránk, stb.”, azt a gyerek meg tudja érteni, és ha szülők valóban tudnak együttműködni, ezt el is tudja fogadni.

Merj felelősséget vállani a párkapcsolatban!

Rengeteg hasonló válságba került kapcsolattal találkozom az utóbbi időben, és azt látom, hogy a férfiak ugyanúgy nem mernek felelősséget vállalni a döntéseikért, tetteikért, akárcsak a nők. Inkább panaszkodnak, sajnáltatják magukat, becsukják a szemüket, de nem kockáztatnak, nem fektetnek be több energiát annak érdekében, hogy egy minőségi, ám új kihívásokkal teli életet kezdjenek annak a lehetőségével, hogy valóban éljenek, ne csak vegetáljanak, ugyanakkor azért sem tesznek semmit, hogy a meglévő kapcsolatukat rendbe hozzák.

Te vállalod a felelősséget a döntéseidért?

Győri Szilvia


szexuálpszichológus, tanácsadó szakpszichológus

Weboldal megtekintése: www.gyoriszilvia.hu

Privát üzenet küldése:

További bejegyzések »

ÚJ HOZZÁSZÓLÁS

* Név:


* Hozzászólás:


* Ellenőrző kód:




Ugrás az oldal tetejére »

Untitled Document
iuiab »
  Segítség! Titokban maszturbál a férjem!

Jozef »
  A nő illata, vagy inkább szaga? Az orális szex ötperces szabálya.

Zsolt »
  Maszturbál a feleséged?


csók csábítás szerető szeretkezés szexuális élet orgazmus párkapcsolat orális szex megcsalás hímvessző udvarlás pénisz szexológus maszturbálás jó szex szex szenvedély szexuálpszichológus csikló szenvedélyes szerelem kielégülés fogamzásgátlás szerelem jó szerető csikló izgatása hódítás szingli hüvely rusz edit fogamzásgátlási módszerek

Összes cimke megjelenítése/elrejtése »

kérdezz-felelek


Aktuális témák

Orgazmushoz vezető út

Szexmegvonással ne büntess!

Unalmassá vált a szex a nejemmel, mit tegyek?

Változatos, újdonságokkal teli szex, feltételek nélkül!

Csikló izgatása izgalommal

Teendők szeretkezés előtt

Hüvlyszárazság jelentkezett nálam, mit tehetek?

Maszturbál a férjem, rosszul érzem magam emiatt...

A kapuzárási pánik lehet hasznos is?

A fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatos fontos tudnivalók

Csók és szájszag, avagy a bedőlt randik eltitkolt okai

Az első menstruáció, azaz nemi érés lányoknál

Casanovák, akik veszélyes vírusokat terjesztenek

Vedd el másét! - azaz szerető kereső

Amikor törik a párkapcsolat mindenki sérül

Nehezen jutok el az orgazmusig, mi lehet az oka?

Szeretsz még?

Skalpvadászat, azaz szex 50 férfival

A korai magömlés tönkretehet egy párkapcsolatot?

A szexet vadászó nők a romantika gyilkosai

További szex bejegyzések »



Csatlakozz hozzánk Te is:

Facebook   YouTube  YouTube  RSS


A weboldal a Vénusz Centrum Kft tulajdona. © Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Nyilatkozat | Kapcsolat