Megcsal? Kihasznál? Szeretője van?


Oszkó Zsuzsanna     2012-11-22       0 hozzászólás Megosztás:     

Nemrég beszélgettem egy fiúval, a jelenlegi kapcsolatáról. Elmesélte, hogy több évet az életéből erre a lányra szánt, mivel azt hitte, kölcsönös a szerelem.  Segített a lány családjának anyagilag, mindig mellette volt, támogatta, ha bármikor szüksége volt a lánynak rá, ő ott volt.

Szerelmet érzett iránta, és az ágyban is igyekezett mindent megadni a lánynak. Úgy érezte jó a szex. Egyik nap megtudta egy ismerősétől, barátnőjét rendszeresen látni más fiúval andalogni.

A fiú fejében átfutott, mit csináltam rosszul? Talán kevés vagyok? Csak kihasznál? Szeretője van?

 A legnagyobb hiba, hogy rögtön magunkban keressük a problémát. Hogy nem látjuk, egy kapcsolatot nem csak mi működtetünk, hanem a másik is kell hozzá.

 Mit tehetsz ilyenkor, ha úgy érzed, csak kihasznál, megcsal a másik?

1. Megpróbálod leleplezni:

Ezt megteheted úgy, ha követed. Bár kicsit krimibe illő, hogy fényes nappal elkezdesz egy embert követni, csak akkor javasolt, ha nem érzed magad rosszul emiatt és nem félsz saját szemeddel látni az esetleges megcsalást.

De kutakodhatsz a telefonjában, mailjében is. Azonban gondolkodj kicsit visszafelé, ha te is ilyen bizalmatlan vagy, nem vennéd rossz néven, hogy a te személyes eszközeidet is nézegeti valaki, beleolvas a legféltettebb naplódba, sms-eidbe, vagy levelezésedbe?

2. Szembesíted:

Megvárod, míg hazaér, és nekitámadsz, hogy megcsal. Igazán jó beszélgetésalap tud lenni, ha idegesen, ezernyi gondolattal a fejedben, szinte meg sem hallgatva a másikat, már eldöntve, hogy csakis neked van igazad, letámadod. Dobálózol olyan szavakkal, amiket magad is megbánsz később. De mire jó ez?

3. Vagy megadod a lehetőséget, hogy megbeszéljétek:

Nehéz és fájdalmas lesz, hiszen ha felül tudtok emelkedni a másik szapulásán, igazán megláthatjátok, mi lehetett a gond. Mi miatt jutottatok ide, és ami a legfontosabb, hogyan tovább? De ehhez fontos, hogy lehiggadjatok, nyugodtan próbáljátok megbeszélni, tényleg igaz-e, hogy mással is találkozgat. Hagyd, hogy őszinte legyen, hiszen csak ekkor tudjátok megoldani a helyzetet.

Ha kiderül, hogy a szíve már másért dobog, vagy csak a szexben keresett mást, mint ami te nyújtani tudsz, mit tehetsz?

1. Ha felül tudsz kerekedni megbántottságodon és dühödön, kérdezd meg, mit hiányolt a kapcsolatotokból? Mi az, amin változtatni kellene szerinte? Mit hajlandó megtenni azért, hogy együtt maradjatok? Érdeklődj, hogyan érez irántad? Megvan-e még az a kis szikra, amit szerelemmé lehet lobbantani, vagy már kihunyt?
Kérdezz rá, ő is úgy érzi-e, jó a szex kettőtök között?

2. Mindenképpen mondd el a magad oldaláról, te mit hiányolsz a kapcsolatból. Nyugodtan tudatosítsd vele, hogy meg vagy bántva, beletiport az érzelmeidbe, darabokra törte a szíved, úgy érzed, csak kihasznált. De lássa, hogy játszadozni mással következményekkel jár. Gondold végig, tudnád folytatni a kapcsolatot, vagy annyira megbántott, hogy esélyes sincs.

Ha szeretnéd folytatni, törekedjetek arra, hogy a hibákat megbeszéljétek, egyezzetek meg ezeknek a kiküszöbölésében.

Pl. Te ígérd meg, hogy többször fogod kimondani, mire van szükséged, és nem várod el, hogy kitalálja. Vagy megegyeztek, hogy minden hónapban kipróbáltok egy új pózt, hogy színesítsétek a szexet. A lényeg, hogy fogalmazzátok meg az elvárásaitokat. Tudassátok, mit akartok, de azt is, mit adtok cserébe. Hiszen egy kapcsolat adok-kapok! És ami a legfontosabb, felejtsd el a megcsalást. Lépj túl ezen, ne emlegesd később, ne vágd a fejéhez, induljatok tiszta lappal inkább.

Ha úgy döntesz, vége.

Mondd el neki, hogy ez annyira mélyen érintett téged, csalódtál annyira, hogy soha többet nem tudsz megbízni benne. Próbáld meg kicsit kizárni az érzelmeket, és kívülről figyelni a helyzetet. Bármennyire is fáj, ti nem egymásnak valók vagytok. De hidd el, ez a fájdalom csak átmeneti. Búcsúzz el tőle, és felejtsd el. Ne tarts kapcsolatot vele a szakítás után, hiszen az nem engedi gyógyulni a sebet.

Ha kell, sírd vagy írd ki magadból a fájdalmat. Nem baj, ha kis időre magányra van szükséged. Ez kell, hogy feldolgozd, meggyászold az elvesztést. Ez segít majd, hogy hamvaidból újjászüless. Próbálj a rossz emlékek mellett a szépekre is gondolni, de tarts egyensúlyt. Ne ess a ló túloldalára, hogy csak a jót látod benne. Hiszen eldobott, nem kellettél neki. Tudatosítsd magadban, hogy nem őrá van szükséged. Fogalmazd meg, milyen típusú párt keresel, és lásd, hogy az ex ebbe nem fért bele. Lásd azt is, hogy odakint igenis ott lehet. És bízz ebben. Ha érzed az erőt, hogy újra élj, találkozz a barátaiddal, ismerkedj új emberekkel. Görcsösen ne keresd a párod, csak hagyj egy kis időt magadra. Használd ki, hogy egyedül vagy és megtehetsz olyanokat, amit kapcsolatban nem tudtál.
Légy szabad, és élvezd, hogy jó vagy.

És ha készen állsz, az a másik úgyis megtalál. :)

Téged is megcsaltak már?

Oszkó Zsuzsanna


szexuálpszichológus

Weboldal megtekintése: www.szexhelp.hu

Privát üzenet küldése:

További bejegyzések »

ÚJ HOZZÁSZÓLÁS

* Név:


* Hozzászólás:


* Ellenőrző kód:




Ugrás az oldal tetejére »

Untitled Document
iuiab »
  Segítség! Titokban maszturbál a férjem!

Jozef »
  A nő illata, vagy inkább szaga? Az orális szex ötperces szabálya.

Zsolt »
  Maszturbál a feleséged?


csók csábítás szerető szeretkezés szexuális élet orgazmus párkapcsolat hímvessző udvarlás pénisz orális szex megcsalás szexológus maszturbálás jó szex szex szenvedély szenvedélyes szerelem kielégülés fogamzásgátlás szexuálpszichológus csikló szerelem jó szerető csikló izgatása hódítás szingli hüvely rusz edit fogamzásgátlási módszerek

Összes cimke megjelenítése/elrejtése »

kérdezz-felelek


Aktuális témák

Orgazmushoz vezető út

Szexmegvonással ne büntess!

Unalmassá vált a szex a nejemmel, mit tegyek?

Változatos, újdonságokkal teli szex, feltételek nélkül!

Csikló izgatása izgalommal

Teendők szeretkezés előtt

Hüvlyszárazság jelentkezett nálam, mit tehetek?

Maszturbál a férjem, rosszul érzem magam emiatt...

A kapuzárási pánik lehet hasznos is?

A fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatos fontos tudnivalók

Csók és szájszag, avagy a bedőlt randik eltitkolt okai

Az első menstruáció, azaz nemi érés lányoknál

Casanovák, akik veszélyes vírusokat terjesztenek

Vedd el másét! - azaz szerető kereső

Amikor törik a párkapcsolat mindenki sérül

Nehezen jutok el az orgazmusig, mi lehet az oka?

Szeretsz még?

Skalpvadászat, azaz szex 50 férfival

A korai magömlés tönkretehet egy párkapcsolatot?

A szexet vadászó nők a romantika gyilkosai

További szex bejegyzések »



Csatlakozz hozzánk Te is:

Facebook   YouTube  YouTube  RSS


A weboldal a Vénusz Centrum Kft tulajdona. © Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Nyilatkozat | Kapcsolat