A napokban megkeresett egy bulvárlap újságírója, mondván, hatalmas sztorija van.

Ahogy ezt kimondta, már éreztem, hogy ez biztos valami - az ilyen lapoktól megszokott - csináljunk bolhából elefántot történet lesz.
Izgatottan mesélte a hölgy, hogy rajta kaptak egy közismert zenészt a volt feleségével és annak új partnerével, hármasban a Balatonon. Rajta kapták! Már maga a kifejezés is döbbenet. Persze aztán kiderült, hogy a Kékszalag vitorlásversenyt követően egy szórakozóhely teraszán beszélgettek. És a történetnek itt vége is van. Számomra legalábbis.

Kérdeztem a hölgyet, hogy mi ezzel a baj, vagy mi a hírértéke ennek az eseménynek?

Akkor még lelkesebben kezdte mesélni, hogy „képzeljem el, hogy csak nem rég szakítottak, és van egy közös kislányuk, és különben is hatalmas korkülönbség volt köztük, bezzeg az új pasi, na, ő fiatal és biztosan jobb is vele a szex, de hogy hárman leüljenek egy asztalhoz, az aztán nem normális…”.

Kicsit csalódott volt, mikor elmeséltem neki, hogy ez teljesen rendjén van, és akadnak azért olyan kapcsolatok, ahol ez működik. Nyilván akkor van erre leginkább szükség, ha az előző kapcsolatból született gyerek is.

De hogy is van ez?

Ha egy párkapcsolat megszakad, abban mindkét félnek szerepe van. Egy szakítás megtépázza az önbizalmat, sok a düh, a csalódottság és a fájdalom, bizonyos szintű veszteségélménnyel jár, még annak a félnek is, aki a kapcsolat felbontását kezdeményezi. Az, hogy ki hogy éli meg, egyénenként változó, ahogy az is, hogy ki milyen megküzdési stratégiát választ az adott helyzet feldolgozásához.

Egy érett, felnőtt embernek azonban tudnia kell intelligensen kezelni a helyzetet, ami hatványozottan érvényes akkor, ha közös gyerek vagy gyerekek is vannak. Ilyenkor tudni kell félretenni a büszkeséget vagy a sértettséget és vállalni a felelősséget azért, hogy a gyerek ugyanolyan értékű szülőként tekinthessen arra is, akivel a későbbiekben már nem fog együtt élni, hiszen ugyanolyan szüksége van egy hiteles anyára, mint egy hiteles apára.

Aztán ha az elvált szülőknek új partnereik lesznek, sokkal emberibb és hatékonyabb, ha nem veszik fel a kesztyűt, hanem intelligensen együtt tudnak működni ebben a gyereknevelési szövetségben.

Miért olyan hihetetlen?

Azon tűnődtem, hogy vajon a 21. században, amikor már lassan semmin sem lepődünk meg, egy ilyen eset miért ad okot arra, hogy valami hátsó szándékot lássunk benne. Ha egy kapcsolat tönkre megy, miért gondoljuk, hogy a pénz, egy szerető vagy a korkülönbség az oka? Ha kenyértörésre kerül a sor, az már egy összetett folyamat eredménye, amiben mindkét fél nyakig benne van.

Az elvált szülőknek érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy mit tesznek azért, hogy a gyerek érdekeit tartsák szem előtt. Megfelelő kommunikációval és együttműködéssel, okosan lehet működtetni egy gyermeknevelési szövetséget attól függetlenül, hogy az elvált szülők találtak-e új partnert vagy sem. De hosszú távon jobban fenntartható az egyensúly, ha mind a szülők, mind az új partnerek békés viszonyt ápolnak egymással.