Hogy kerül a baba anya pocakjába?


Győri Szilvia     2013-02-22       0 hozzászólás Megosztás:     

A második gyermek érkezése mindig újabb változásokat hoz egy család életébe. Ilyenkor már nem kifejezetten a pár kap új szerepeket, hiszen az első gyermek érkezésekor válnak igazából apává és anyává, ekkor tanulják és tapasztalják meg a szülői szerepeket.

szülésSokkal nagyobb hangsúlyt kap az, hogy az „egy szem” gyermeknek ezentúl mindenben osztoznia kell egy testvérrel, és ezzel együtt sok újdonságot is megtanul.

Kínos kérdések következnek

Amikor már kerekedik a pocak és a gyermekünkkel is leülünk, hogy elújságolhassuk az örömhírt, sokszor kapunk nem várt, esetleg kényesebb témájú kérdéseket is, amikre érdemes felkészülni szülőként.

Mit válaszolj egy óvodás gyereknek?

Az óvodáskor az az időszak, amikor a gyerek első kérdései megfogalmazódnak saját és általában a kisbabák eredetéről. Sajnos az ilyen és az ehhez hasonló kérdések manapság is gondot okoznak a szülőknek, és kitérő válaszokat adnak, ne adj’ isten a gólyára vagy a méhecskére hagyatkoznak. Ez ugyan beleillik a gyerekek meseorientált gondolkodásába, de abszolút félrevezeti őket. A szülés és a születés kapcsán a 4-6 éves gyerekeknél érdemes a valóságnak megfelelő, ám leegyszerűsített választ adni az életkori sajátosságok figyelembevételével.

A kisebbeknek az a válasz, például, elég lehet, hogy a „kisbabák az anyukájuk pocakjában növekednek egy ideig, és ha már elég nagyok és nem férnek el ott, akkor kibújnak és megszületnek”.

Később viszont rákérdeznek arra is, hogy „hogy kerül a kisbaba az anyukája pocakjába?” Szülőként mi ilyenkor a teendő?

A kérdés megválaszolásánál elengedhetetlen az apa szerepét is megemlíteni.

Az egyik szokásos ködösítő válasz az, hogy amikor a szerelmes szülők szorosan összebújnak, akkor előfordulhat, hogy az anyuka hasában elkezd növekedni egy kisbaba. Ez a magyarázat egy értelmes nagycsoportos ovis számára akkor sem elég, ha sosem látott, például, filmben szeretkező párt. Ha a férfi és a női nemi szervek különbségeit már ismeri és a saját fütyije vagy puncija simogatása folytán az élvezetről is van némi tapasztalata (persze ebben a korban még nem beszélhetünk tudatos maszturbálásról, sem konkrétan megélt orgazmusról), akkor a következőket már megérti: „anyában és apában is termelődnek félmagocskák és ha ezek találkoznak, akkor egyesülnek, aztán növekedni kezdenek együtt már egy egész magocskaként. Az egyik magocska az apa fütyijében van, a másik pedig anya hasában. A magocskát viszont a puha fütyi nem viszi át. (Kisfiúknál azt is meg lehet említeni, hogy: „lehet, hogy nálad is előfordult már, hogy kicsit keményebb volt a fütyid”.) Apa fütyije pedig attól merevedik meg, hogy jó érzés neki anyával érintkezni, ami anyának szintén jó érzés, így apa félmagocskája eljut az anyáéhoz és azok egyesülnek, majd együtt növekedésnek indulnak. Ebből lesz a kisbaba.”

szülés

Kényes téma, de vállald be!

Ezt a magyarázatot később, ahogy a gyerek növekszik, fokozatosan ki tudjuk egészíteni az ismereteinek megfelelően, ami jól megalapozza a további szexuális nevelést és a kulturált szexuális attitűdök kialakítását.

Akármilyen kényes is a téma, érdemes felvállalni ezeket a beszélgetéseket, hiszen a gyerek későbbi szexuális partnerhez való viszonyát nem a genetika határozza meg elsősorban, hanem főleg a szülők és a nevelők viszonya a szexualitáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy felelősséggel tartozunk ezen a téren is gyermekeinkért.

Győri Szilvia


szexuálpszichológus, tanácsadó szakpszichológus

Weboldal megtekintése: www.gyoriszilvia.hu

Privát üzenet küldése:

További bejegyzések »

ÚJ HOZZÁSZÓLÁS

* Név:


* Hozzászólás:


* Ellenőrző kód:




Ugrás az oldal tetejére »

Untitled Document
csaszii »
  Segítség! Titokban maszturbál a férjem!

csaszii »
  Orgazmushoz vezető út

Lacizz »
  Elhanyagolt erogén zóna a férfi mellbimbó


csók csábítás szerető szexuális élet szeretkezés orgazmus párkapcsolat udvarlás pénisz orális szex megcsalás hímvessző maszturbálás jó szex szexológus fogamzásgátlás szexuálpszichológus csikló szenvedélyes szerelem kielégülés szex szenvedély szingli hüvely rusz edit fogamzásgátlási módszerek szexjáték jó szerető csikló izgatása hódítás

Összes cimke megjelenítése/elrejtése »

kérdezz-felelek


Aktuális témák

Orgazmushoz vezető út

Szexmegvonással ne büntess!

Unalmassá vált a szex a nejemmel, mit tegyek?

Változatos, újdonságokkal teli szex, feltételek nélkül!

Csikló izgatása izgalommal

Teendők szeretkezés előtt

Hüvlyszárazság jelentkezett nálam, mit tehetek?

Maszturbál a férjem, rosszul érzem magam emiatt...

A kapuzárási pánik lehet hasznos is?

A fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatos fontos tudnivalók

Csók és szájszag, avagy a bedőlt randik eltitkolt okai

Az első menstruáció, azaz nemi érés lányoknál

Casanovák, akik veszélyes vírusokat terjesztenek

Vedd el másét! - azaz szerető kereső

Amikor törik a párkapcsolat mindenki sérül

Nehezen jutok el az orgazmusig, mi lehet az oka?

Szeretsz még?

Skalpvadászat, azaz szex 50 férfival

A korai magömlés tönkretehet egy párkapcsolatot?

A szexet vadászó nők a romantika gyilkosai

További szex bejegyzések »



Csatlakozz hozzánk Te is:

Facebook   YouTube  YouTube  RSS


A weboldal a Vénusz Centrum Kft tulajdona. © Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Nyilatkozat | Kapcsolat