Találkoztál már a munkahelyeden a szomorú szemű, kedves fiúval, aki a nők kedvence, bár ő mindig azt hangoztatja, hogy keresi az igazit?
A 24 éves Lea igy mesél erről:
Ricsit a munkahelyemen ismertem meg, kedves, udvarias titokzatos fiú volt. Minden nőnek tetszett a nagy kék szemeivel és tényleg nagyon udvarias volt, felajánlotta az esernyőét a zuhogó essőben és inkább ő ázott el, rögtön felpattant a kávézó helyiségben amikor egy nő belépett, lehetett az a 65 éves Rózsika néni vagy a 18 éves Jucuska.
A negyven körüli munkatársainknál volt a legnagyobb sikere. Barátnője nem volt, de tudtuk, hogy kivel bújt ágyba a cégnél. Ez is olyan ártatlan dolog volt, hogy szegény Ricsikét, a bögyös elvált Marcsi az ágyába rángatta. Nagyon meglepődtem amikor elhívott randira, izgalommal vártam a találkozót. Még kedvesebb és figyelmesebb volt, mint a munkahelyünkön, még sosem kaptam egy férfitól sem annyi figyelmet mint tőle. Végül elérte, hogy az ágyamba kössünk ki, anélkül hogy bármiféle kötöttséget vállalt volna. Hónapokig tartott ez a huzavona. Találkoztunk, kedves volt, szeretkeztünk, de mindig sugallta, hogy odavan értem, de a múltjában még ott van valaki akire vár. Amikor szakítani akartam, mindig bíztatott, hogy hátha én vagyok az igazi, csak a titokzatos volt kapcsolata iránt érzett olyasmit amit irántam. Amikor határozottan kitettem a szűrét éjszaka hívogatott, hogy csak rám tud gondolni, hogy összezavartam. Mindig azt éreztette velem, hogy ő egy csapongó alkat, de miattam meg tudna változni. Amikor engedtem neki visszahuzódó lett, elmerengett a semmibe, és szomorúan simogatta a kezem, olyan volt mint egy szomorú kisgyerek. Mintha az anyukája lettem volna, akitől azt várja hogy lássa el a térdén a bibijét, mert elesett a kertben.
Találkoztál már Te is olyan férfival akiről később azt gondoltad, hogy miért mentem bele a kapcsolatba, hogy nem vettem észre, hogy megbízhatatlan és csak kihasznál?
Az ilyen típusú férfiak kamaszként viselkednek a kapcsolatokban, vágynak a szabadságra és a függetlenségre, de szeretnének párkapcsolatban is élni. A párjuktól törődést, gondoskodást várnak el és hogy a szükségleteit kiszolgálják.
Az áldozat-megmentő típusú kapcsolatokhoz két ember kell, és két önként vállalt szerep. Az áldozat típus bevonzza a megmentő típust és fordítva. Ilyen esetben az áldozat tipus csak külsejében, a társadalomban betöltött szerepében felnött. A felelősségvállalás kérdésében gyerekként vislekedik. A csapda ezekben a kapcsolatokban elsősorban az, hogy a magát áldozatnak, elesettnek mutató fél az aki irányítja a kapcsolatot és pont a megmentő fél válik kiszolgáltatottá.
Mit tehetsz?
Ha időben felismered ezeket a szerepeket időben kiléphetsz belőle, vagy bele sem mész. Két érett felnőtt közötti kapcsolatban egyenrangú felek vagytok, nem kell megmenteni a másikat, nem kell abban reménykedni, hogy te lehetsz az igazi, aki megmenti és megmutatja a szegény férfinak, hogy milyen a kitartó igaz szerelem. Nem kell az elesett „kisgyereknek” a sebeit gyógyitgatni.
A Te párod érett felnőttként viselkedik?