Megcsalt! Hogyan tovább? (II. rész)


Győri Szilvia     2013-04-22       0 hozzászólás Megosztás:     

Zsófi már tudja, hogy Laci életébe belépett egy harmadik, és ez által az ő életébe is. Felbukkant amitől mindig tartott a szerető.

szeretőA kapcsolatuk valóban krízisbe került, ami rájuk katalizáló jelleggel hatott és úgy döntöttek, harcolnak érte, és megpróbálják minden erejükkel helyrehozni azt.
Zsófi belátta, hogy ő is nyakig benne van abban, ami velük történt.
Laci azonnal megszakított minden kapcsolatot a harmadik féllel, Zsófi pedig úgy döntött, megbocsát. Új alapokra helyezték kapcsolatukat, és innen építkeznek tovább. Hosszú és sok munkával, fájdalommal járó folyamat ez, de nem lehetetlen küldetés.

Mik is a megcsalás után az újjáépítés szabályai?

Ha valóban eldöntöttük, hogy megbocsátunk és adunk egy új esélyt a kapcsolatunk újjáépítésének, akkor a későbbi vitáknál nem húzhatjuk elő a „bezzeg te megcsaltál!” kártyát.

Hallgatni arany, ne beszélj a szeretőről!

Az is igen kényes kérdés, hogy mennyi részletet áruljunk el a partnerünknek a szeretői viszonyunkról. Lehetőleg minél kevesebbet. A viszony kiderülésekor olyan indulati állapotba kerülhet a partner, hogy követelőzik a részletekért és ezeket az információkat a nagy érzelmi viharban meg is kapja. De hosszú távon az az előnyösebb, ha minél kevesebb részlet vésődik be az emlékezetébe, mert úgy könnyebb lehet a feldolgozási folyamat.

Milyen út vezetette a megcsalásig?

Azt is meg kell beszélni a párnak, hogy mi vezetett odáig, hogy egy harmadik személy bekerült a kapcsolatba. Ahogy említettem, az éremnek két oldala van, az esetek nagy százalékában mindkét félnek van min változtatnia, tehát a megcsalt félnek is. Tehát a párkapcsolatot újjáépíteni csak együtt, közös erővel lehet.

szerető

Újra elő a régi programokkal, kedves apróságokkal. Jöjjenek a szenvedélyes csókok!

Fontos, hogy a megcsalt fél érezze, hogy a másik igenis törekszik. Egy kapcsolat újjáépítésekor sokszor előkerülnek olyan gesztusok, esetleg programok, amik még a kapcsolat kezdeti szakaszában voltak jellemzőek, aztán elmaradoztak. Randik, vacsorák, közös séták, színház, meglepetések, bókok, ölelések, csókok, simogatások „csak úgy”, stb. Ezek nagy összekovácsoló erővel bírnak.

Szemet szemért, fogat fogért?

Van, aki csak úgy érzi, hogy túl tud lépni a kapcsolati krízisen, ha kiegyenlíti a számlát, vagyis ő is megcsalja partnerét. Van rá példa, hogy ez valóban működik, de csak az esetek kis százalékában. Ennek ugyanis az a veszélye, hogy a partnerünk ezt hiába szeretné, mégsem tudja ezt feldolgozni, és végül tönkremegy a kapcsolat. De az is előfordulhat, hogy a harmadik fél által egy új nézőpontot kap, és úgy érzi, hogy a régi kapcsolatát már nem is szeretné megmenteni, mert valami egészen másra vágyik ezután. Tehát ezzel csak nagyon óvatosan!

A megcsalás után meg akarod menteni a kapcslatodat, de nem tudod hogyan?

Amennyiben a feldolgozás külső segítség nélkül nem megy, érdemes lehet párterapeutához fordulni. Ha mindkét fél kellőképp motivált, egy megcsalás után is helyre lehet hozni egy kapcsolatot, és ha egy ilyen krízisből ügyesen kijön egy pár, az nagyon sokat erősíthet a kapcsolati szálakon, összekovácsoló és hosszan megtartó ereje is lehet.

A Te kapcsolatod is került már krízisbe? Felbukkant egy szerető?

Győri Szilvia


szexuálpszichológus, tanácsadó szakpszichológus

Weboldal megtekintése: www.gyoriszilvia.hu

Privát üzenet küldése:

További bejegyzések »

ÚJ HOZZÁSZÓLÁS

* Név:


* Hozzászólás:


* Ellenőrző kód:




Ugrás az oldal tetejére »

Untitled Document
iuiab »
  Segítség! Titokban maszturbál a férjem!

Jozef »
  A nő illata, vagy inkább szaga? Az orális szex ötperces szabálya.

Zsolt »
  Maszturbál a feleséged?


csók csábítás szerető szexuális élet szeretkezés orgazmus párkapcsolat orális szex megcsalás hímvessző udvarlás pénisz maszturbálás jó szex szexológus szexuálpszichológus csikló szenvedélyes szerelem kielégülés fogamzásgátlás szenvedély szex jó szerető csikló izgatása hódítás szingli hüvely rusz edit fogamzásgátlási módszerek szexjáték

Összes cimke megjelenítése/elrejtése »

kérdezz-felelek


Aktuális témák

Orgazmushoz vezető út

Szexmegvonással ne büntess!

Unalmassá vált a szex a nejemmel, mit tegyek?

Változatos, újdonságokkal teli szex, feltételek nélkül!

Csikló izgatása izgalommal

Teendők szeretkezés előtt

Hüvlyszárazság jelentkezett nálam, mit tehetek?

Maszturbál a férjem, rosszul érzem magam emiatt...

A kapuzárási pánik lehet hasznos is?

A fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatos fontos tudnivalók

Csók és szájszag, avagy a bedőlt randik eltitkolt okai

Az első menstruáció, azaz nemi érés lányoknál

Casanovák, akik veszélyes vírusokat terjesztenek

Vedd el másét! - azaz szerető kereső

Amikor törik a párkapcsolat mindenki sérül

Nehezen jutok el az orgazmusig, mi lehet az oka?

Szeretsz még?

Skalpvadászat, azaz szex 50 férfival

A korai magömlés tönkretehet egy párkapcsolatot?

A szexet vadászó nők a romantika gyilkosai

További szex bejegyzések »



Csatlakozz hozzánk Te is:

Facebook   YouTube  YouTube  RSS


A weboldal a Vénusz Centrum Kft tulajdona. © Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Nyilatkozat | Kapcsolat